Kamenný Most
A község nyugati területe sík, majd hirtelen emelkedő után eléri a 230 – 250 méteres magasságot is. A község lakosságának 95 százaléka magyar anyanyelvű – magyar nemzetiségű. A kurtaszoknya a régió még néhány falvában volt viseletes, s a korabeli 
hagyomány úgy tartja, az ősrégi magyar népviseletből származik, még abból az időből, amikor a magyarok lóháton közlekedtek, így a nőknél a rövid szoknya nem akadályozta meg a nyeregben való ülést. A férfiak csizmanadrágot viseltek, ami szintén megfelelt a régi magyar paraszti viseletnek. A falu nyelvjárása a dunai nyelvjárás főcsoportjába tartozik és megegyezik a palócos beszéd – kiejtés sajátosságaival. A község lakossága mezőgazdaságból él, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy valaha a községben 5 malom is volt, amelyek a Garamon illetve a kanálison üzemeltek. Az őrlési vám ezekben a malmokban 12 százalék volt. A rozs szalmáját használták háztető fedésre is, vagy tavasz idején kötelet készítettek belőle, ami aratáskor a kévék bekötésére használtak fel. Télidőben a férfiak szalmakosarakat kötöttek, amelybe házilag szőtt kendőt helyeztek és a kenyérnek való kovászt sütés előtt ebbe helyezték. Nagy szerepe van a község és a vidék mezőgazdasági termelésében a szőlőnek. Borospincéiről, borairól híres a vidék.
A XI. században az esztergomi érsek hidat veretett a Garamon és sóraktárakat létesített a helységben. A Lengyelországból behozott só vámszedési jogát a bencések gyakorolták egészen 1157-ig, amikor is II. Géza megfosztja őket e joguktól. Kőhídgyarmat a XIII. sz. közepén Wyd fiainak a birtoka, majd 1275-ben IV. László az esztergomi káptalannak adományozza. Ugyanő 1288-ban I. Zovárdnak donációt (földadományt) juttat itt, de ekkor már az érsek is birtokjoggal bír a faluban. A Hunt-Pázmány nembeli Kázmér fiai, a III. Endre trónraléptét követő zavargások alatt a községet elpusztítják. 1311-ben Csák Máté tisztje, Vörös Bede erőszakkal elfoglalja, de 1320-ban Telegdi Csanád érsek visszaszerzi. 1339-ben a Basztéhi nemeseknek, 1531-ben Bedegi Nyáry Ferencznek a birtokában találjuk a települést, de 1549-től már ismét az esztergomi káptalan és érsek a falu birtokosa. Itt kötött békét 1625-ben II. Ferdinánd a törökkel. Ez a szerződés általánosságban a zsitvatoroki békét erősítette meg. Az 1208-ban kiadott pápai tizedjegyzék bepillantást enged nyújtani az Árpádházi királyok idejében fennálló egyházakról. Ebben szerepel Kőhídgyarmat is, mint a Szent György vértanúról elnevezett zöldmezei prépost alá tartozó esperesi kerület egyháza. Plébániáját még 1295-ben alapította Ladomér esztergomi érsek. Eleinte a kakati plébániához tartozott, 1397-ben azonban önállósult. A török idők alatt nagyon sokat szenvedett a község. Bizonyságul egy tudósítás 1531-ből: "Kőhídgyarmat az esztergomi káptalan birtoka. Ősi templomáról az utolsó feljegyzés 1560-ból való. Az 1696. évi összeírás szerint az elpusztult falvak közt foglal helyet. Jelenlegi temploma 1746-ban épült. Az 1701-ben kiadott egyházlátogatási okmány igen szomorú képet tár elénk: "Kőhídgyarmat temploma teljesen elpusztult, vagyona 0. Ráadásul 1720-ban nagy tűzvész hamvasztotta el a községet. A rohamos fejlődést jól érzékelteti az 1755. évi jegyzőkönyvi beszámoló, amely 600-ra teszi a lakosok számát.
