Kamenný Most
„A halofit (sótűrő) növényi társulások csupán kis mértékben befolyásolják az ország területén kialakuló vegetáció összjellegét. Annál nagyobb azonban jelentőségük az ökotópok sajátosságát és egyedi faji összetételét illetően. A vegetáció ezen egyedülálló típusai kíméletlen és gyors folyamatú változásoknak vannak kitéve, így területi fogyatkozásuk és a megmaradt részeikre gyakorolt emberi ráhatások különös érzékenységgel hatnak.”
A Párizs-patak völgyében lévő réteken a sós talajt jól viselő, melegkedvelő növényzeti társulásokat Dél-Szlovákia egyedüli maradvány–lelőhelyeként tartjuk számon. Ezt a helyet a földtani harmadkor végén (kb.10 millió évvel ezelőtt) előbb a tortonai beltenger, majd a negyedkor kezdetén (kb. 1,5 millió éve) a szarmata beltenger borította. Azonban ezek a tengerek a föld hegyképző működésének hatására megszűntek létezni. A talaj mélyebb rétegeiben csupán sós lagúnák maradtak, melyek az idő múlásával szintén elpárologtak. Az ilyen jellegű talajok képződése mindenekelőtt szemiarid (félig száraz) és arid (száraz) éghajlaton következik be. Bár a mállás a kőzetekből kevés sót szabadít fel, kilúgozásuk elmarad. A talaj hajszálcsövein keresztül sótartalmú talajvíz kerül a felszínre, ahol erős párolgás következtében a sók kiválnak. A kontinensek belsejében, a száraz területeken sós tavakként jelennek meg, és a nagy folyamok árterületi övezetéhez kapcsolódnak. E tengerek ill. lagúnák létezéséről tanúskodnak a ma is megtalálható sós és szikes talajok, melyek legerőteljesebben a Kőhidgyarmat és Kéménd közti területen jelentkeznek.
A Párkányt Lévával összekötő vasútvonal Kőhidgyarmat – Kéménd szakaszán, a 76-os számú főút libádi leágazásánál, a Garam alluviális üledékekkel feltöltött alsó szakaszán, a Párizs-patak torkolatától északra található az a terület, amely a gyarmati szikesek (népnyelven sós rétek) nevet viseli. A szakemberek javaslatára ezt a területet besorolták a természet megóvása érdekében tett megelőző intézkedések kategóriájába, melyet 1976-ban jóváhagytak, 1985-ben pedig aktualizáltak hivatalos formában is Kőhidgyarmati szikesek néven. Végül a Nyitrai Kerületi Hivatal 2/2001 sz. általános érvényű rendelete értelmében, 2002. január 1-i hatállyal természetvédelmi területté nyilvánította a 17, 85 ha kiterjedésű területe tisztások néven. A vakszik – ahol a „szikőr“ szerepét betöltő bárányparéj és a kamilla jelenléte az uralkodó – egyike azon egykori, nagy kiterjedésű halofit vegetációnak, amely Kéménd és Kőhidgyarmat között húzódott. Növényföldrajzi szempontból a Pannon fennsík leggazdagabb halofit növényzetének lelőhelyét jelenti ma Szlovákiában.
A terület geológiai alapját harmadkori marga és homokkő rétegekre épülő negyedkori üledékek képezik. A talaj nagyobbrészt szolonyec (kilúgozott szikes), kisebb része szoloncsák (sós szikes) típusú. Tavasszal a csapadékvíz az úton túli lejtőkről az országút alatti csöves áteresztőn keresztül a szikesre jut, és az alacsonyabb részeken felhalmozódik. A mélyebben húzódó Párizs-patak vize csupán a talajvíz szintjét befolyásolja.
A terület flóra és vegetáció szempontjából hasonló, mint a kéméndi szikesek. Rendkívül szép részei a területnek a „sókivirágzások“ által létrehozott szabad területek, melyeket a bárányparéj szólótársulása szegélyez, néhol egészen beborít. Az egyenetlen terület jellegzetessége további sótűrő növények rétegszerű elterjedése a terület só ill. nedvességtartalma szerint. Ez a társulás a „sókivirágzásokon“ természetes és nyitott, fajokban szegény asszociációt képez, ahol az egyéves bárányparéj jelenléte a meghatározó. Megtelepszik a magas sótartalmú területeken, ahol más vegetáció kifejlődése lehetetlen. Igen jellemző a gyarmati szikesekre a vegetáció tavaszi képét meghatározó, bizonyos egynyári növények magas számú előfordulása. A bárányparéj társulás alacsonyabb fekvésű szürkészöldes, szabad területein megjelenik egy rövid tenyészidejű növény, az orvosi székfű v. kamilla egyik alfaja, a Matricaria chamomilla subsp. bayeri, amelyik betársul egy fajokban sokkal gazdagabb asszociációba, a sziki mézpázsitba. Igen jelentős a közönséges mézpázsit dominanciája, amely többé-kevésbé zárt vegetációt képez több jelentős egynyári növénnyel; a már említett kamilla alfaján kívül pl. a sziki madárhúrral is. A gyarmati szikesek további jelentős egynyári növényfaja a sziki árpa v. cigánybúza.
A sziki mézpázsit társulásába rétegszerűen besimul a sóvirág – sziki üröm társulás, a Garam alsó folyásának jellegzetes halofit növénytársulása. Bár összetételénél fogva mezőgazdasági megmunkálásra alkalmatlan ez a terület, különböző sós talajt kedvelő növényfajok buja vegetációja megy itt végbe. A szakemberek eddig közel 200 növényfaj lelőhelyét jegyezték itt fel, köztük olyan erősen veszélyeztetett, védett fajét is, mint a „vasvirágként“ is emlegetett sziki sóvirág, amely nyár végén gyönyörű kékes–lila színbe öltözteti a mezőt. A már felsorolt
fajokon kívül uralkodó jelleggel bír még a villás boglárka, a sziki buvákfű és egyéb jellegzetes sziki, és más sótűrő növények. A terület értékes fajai még a sziki here, a pusztai here v. bodorka, és a szárazabb területeken a sávos here, de megtalálható ebben a társulásban a sziki v. pusztai cickafark is.
Az enyhén kimagasodó területeken több tavaszi, rövid tenyészidejű és szárazságtűrő fajjal is találkozhatunk, mint pl. a lúdfű, pici bükköny, salátagalambbegy, apró keresztfű, keskenylevelű sás, közönséges spárga v. nyúlárnyék, közönséges bábakalács, stb.
A gyarmati szikesek szempontjából jelentős a sziki szittyó – kisvirágú pozdor társulás, melynek elterjedése a mélyebb, nedvesebb területekhez, így a Párizs-patak mentéhez kötődik. Rajta kívül elterjedt még a tengerparti kígyófű is. A gyarmati szikesek ezen társulásának egyik értékes faja a csátés sás.
A patak mellett, s a vízzel telt mélyebb déli területeken olyan mocsári és vizi fajokkal is találkozhatunk, mint a nedves rétek értékes képviselője, a mocsári kosbor.
A terület alsó részén és a vasútvonal irányában, ahol a folyamatos növényövezet valamilyen okból megsérült, tavasszal olyan jelentős, veszélyeztetett fajok is virágzanak, mint a felemás zsázsa és az egérfarkfű. Az enyhén kiemelkedett területeken új fajokat is feljegyeztek a szakemberek, mint a vetési zsellérke, fűzlevelű peremizs, vagy a bánsági sás.
A szikesek jelentősége abban rejlik, hogy az itt megtalálható igen jelentős, ritka, és növényfödrajzilag nevezetes, valamint az említett élőhelyhez szorosan kötődő fajok és társulásaik fennmaradása jelenleg már erősen veszélyeztetett.
A terület tudományos és védelmi jellegét fokozza a halofil (sókedvelő) élőlények jelenléte is, elsősorban a bogarak közül a futrinkák családjának értékes képviselői. A Párizs-patak eme 116 m tengerszint feletti szabályozott szakaszát egy fák nélküli vegetáció alkotja. A patak ezen részének kavicsos uszadékán vízmosásos szakaszok képződtek, egyébként a patakfenék agyagos, a part felé iszapos rárakodással. A part menti vegetáció csak helyenként árnyékolja be a víztükröt. A patak vize 20 – 80 cm mély. Az erősen napsütötte részeket előszeretettel keresik fel pihenés és élelemszerzés céljából a szitakötők; konkrétan a sávos és a karcsú szitakötő, mely az egész Alsó-Garam mentén gyakori. Ezen a területen fordul elő egy ritka mediterrán faj, a pataki szitakötő, melynek fő elterjedési területe Algéria és Marokkó, Európában Spanyolország, Olaszország és Ausztria. Gyéren jelen van még Romániában és Magyarországon. Szlovákiában igen ritkán fordul elő; ez csupán az ötödik hely az országban, ahol észlelték.
A gyarmati szikesek fekvése és természeti adottságai lehetővé teszik nemcsak a terület tudományos tanulmányozásának lehetőségét, hanem jó szolgálatot tehet szak- és ismeretterjesztő kirándulások terén is. Itt aránylag kis területen tanulmányozhatók a környezet különböző tényezőinek hatásmechanizmusai – a geológiai alapkőzet, földfelszín, vízrajzi adottságok, éghajlat, valamint az ember történelem folyamán kifejtett tevékenységének következményei, melyeknek együttes eredménye a természetnek ezen ragyogó alkotása. Az esztétikai látvány sem elhanyagolható – a virágzó szikesek egyedüli, megismételhetetlen szépsége az avatatlan látogatót is a megóvásukra ösztönzi, s egyúttal arra is ráébreszti, hogy a természet érintetlen területei a táj egészséges, éltető és esztétikai velejárói.
Tekintettel arra, hogy a Tisztások Természetvédelmi Terület – a kéméndi szikesekkel egyetemben – az említett szárazföldi növényvilág legészaknyugatabbra kitolt lelőhelyei egyben, legnagyobb szükség van a védelmükre! Ezek a szikes talajok geológiai szempontból jelentős dokumentumnak számítanak.
(Juhász Gyula)
Juhász Gyula Kőhídgyarmat című monográfiájából idézett leírás után
az alábbi képre katintva a Daphne Alkalmazott Ökológiai Intézet ismeretterjesztő munkáját olvashatják e páratlan természetvédelmi területről a szikesekről.
